Please reload

Recent Posts

I'm busy working on my blog posts. Watch this space!

Please reload

Featured Posts

Amikor a segítség fentről érkezik...

August 23, 2019

Most szeretném megosztani veletek eddigi reinkarnációs utaztatásaim legfordulatosabb történetét. Első pillanatban azt gondoltam, hogy ez az utaztatás elmarad, mert a vendégem nagyon megdöbbent a koromon. Idősebb utaztatóra számított, de végül azt mondta, hogy vágjunk bele.

Ez az utazás az alanyom számára teljesen olyan volt, mintha a valóság lenne, és most élné meg. Minden apró érzelem kirajzolódott az arcán és a mozdulatain. Éva több érzelemmel élte át újra előző életét, mint ahogy megélik néhányan jelen életüket. Egy csoda volt átélni vele ezt a történetet. Rengeteget tanultam belőle én is. Remélem, hogy írásban valamelyest át tudom adni nektek azokat az érzések és energiákat, amik akkor ott működtek. Éva nagyon szépen, érthetően és választékosan vont be engem a történetbe, így én is szinte teljesen átélhettem mindent. Bevallom, nehéz volt érzelmileg elhatárolódni a történettől.

 

Ez az utazás egy gyönyörű, hosszú, keskeny, kecses szerkezetű, hófehér hídon kezdődött.

 

Mikor Éva megérkezett a hídra, már várta őt az előző élete. Szinte még nem is jellemezte az előző életébe vezető hidat, máris valami különös erőt érzett, ami húzta a hídnak azon oldalára, ahol beléphet az előző életébe. Évát is elláttam az utazáshoz szükséges jó tanácsokkal. Mikor megkértem, hogy mennyen át a hídon, nem kellet sokat várnom, hogy átérjen. Szinte néhány másodperc múlva már kaptam is a jelzést, hogy megérkezett.

Amint belépett az előzőéletébe mindent azonnal élesen és tisztán látott.

  • Mit látsz most? –kérdeztem

  • Egy kis faluban vagyok, látom a templomot is és vidám sürgés-forgás vesz körül. Kis középkori falunak tűnik.

Mint ahogy mindig most is közelről kiindulva térképeztük fel a helyet.

  • Ki vagy te, és hogyan nézel ki? – kérdeztem

  • Egy 20 éves fiatal lány vagyok a szőke hajam copfba fogva hordom. Tele vagyok életerővel és tettvággyal. – mondta ezt olyan hangszínen, mint ha valóban a 20-s éveiben járna. (jelen életében 60 éves)

  • Milyen ruhát hordasz?

  • Kékes, kellemes anyagú többszoknyás ruha. A cipőmet nem látom.

  • Kik vannak körülötted? – kérdeztem

  • Az itteni lakosok. Mindenki nagyon kedves és vidám. Mosolyognak rám.

  • Hogy hívnak?

  • Zoé a nevem! - vágta rá szinte azonnal.

  • És mit csinálsz itt?

  • Egyelőre csak állok, nem tudok megmozdulni. – mondta nyugodt hangon.

Próbáltam kideríteni, hogy miért nem tud tovább menni.

  • Mi tart vissza? Miért nem tudsz mozdulni? – kérdeztem.

  • Nem látom a lábam. – mondta.

Akárhogy próbálkoztunk nem tudtunk tovább jutni. Ekkor kértem Évát, hogy nézzük meg távolabbról is a dolgokat. Felső nézetből, már mindent jobban látott. Most kezdett feltűnni neki, hogy az a világ, ami látszatra boldog és vidám, ha jobban megnézi, akkor már nem is olyan vidám.

Kissé csalódottan kezdte mondani:

  • Az egész környezet olyan, mintha csak díszlet lenne. Mintha ez a világ csak egy nagy átverés lenne, színjáték. Ha jobban megnézem az embereket, akkor olyan valószerűtlenül vidámak. Mosolyognak rám, de nem is ismernek. Kezd olyan érzésem lenni, mintha az egész csak egy nagy hó gömb lenne, és valaki kívülről nézné.

  • Kérlek, koncentrálj az eseményekre egy kicsit. – mondtam.

  • Látom azt a lányt, hogy ott áll, aki ugye én vagyok. És iszonyatosan meg akar felelni mindenkinek. De most megbénult, mert eltérő elvárások vannak vele szemben. Így fentről nézve kezdem megsajnálni, szegény csak ott áll egyedül. Legszívesebben megölelném, kézbe venném, segítenék neki.

  • Akkor adj neki pozitív energiákat, öleld meg. – mondtam.

  • Nem tudok közelebb menni hozzá! - közben a homlokát mérgesen ráncolta.

  • Miért?

  • Ahogy közeledek, hatalmas haragot érzek iránta. – mondta dühösen.

  • Miért vagy rá mérges?- kérdeztem.

  • Mert tehetetlen, csak áll ott a kis csinos copfjával és még tőlem várja, hogy megvigasztaljam. Legszívesebben megráznám, hogy ne álljon itt. Ahogy közeledek hozzá, elszívja az energiámat, nagyon rossz érzés. Le akarok innen menni. – mondta már szinte hangosan.

Miután megnyugodott, Éva úgy gondolta, hogy a lány édesanyja biztosan tud neki segíteni. Ezért elindultunk a faluban, hogy megkeressük. Hosszas kutakodás után egy idős nénivel találkoztunk, akiről Éva tudta, hogy tudna segíteni, de nem meri megkérni.  Valami visszatartja. Nem tud odamenni hozzá.

Megkértem, hogy mondja el nekem, hogyan néz ki ez a néni. Éva a következő jellemzést adta kedves hangon, mosolyogva:

  • Nagyon öreg, kicsi töpörödött nénike, de nem látom rendesen, mert teljesen feketében van. Fekete ruha, fekete fejkendő. A kezét látom csak. Ráncos öreg kéz, de nagyon finom, kedves, kellemes kéz. Azt meg tudom tenni, hogy megfogom a kezét.

Éva kézen fogta az idős nénit és elvezette a lányhoz, de már késő volt, mert az idős néni azt mondta, hogy nem tud segíteni rajta, mert a lány már kővé vált. Sajnos bekövetkezett, amitől Éva tartott, hogy nem tud segíteni a lánynak. Közben észreveszi, hogy a lány hasában van egy baba. Az idős néni is tudja és próbál még továbbra is segíteni.

Éva érzékeli a baba érzéseit és azt mondja nekem, hogy a baba fél, hogy nem fog tudni megszületni. Megpróbálnak mindent a nénivel, de sajnos nem tudnak segíteni. Hosszú percek telnek el, miközben Éván látszik, hogy erősen koncentrál.

Kérdeztem, hogy tudnak e segíteni valahogy. De Évának csak könnyek szöktek a szemébe. Sírni kezdet.

Ekkor megkértem, hogy pihenjen egy kicsit, engedtem, hogy a felgyülemlett energiákat, érzelmeket elengedhesse, feldolgozhassa.

Amikor újra kértem, hogy folytassa a történetet, egy hatalmas fordulat történt:

Éva megdöbbenve és akadozó hangom folytatta:

  • Én nem is lány vagyok, hanem a baba. És borzasztóan félek, mert egy hideg, kővé dermedt dolog vesz körül. Érzem a néni jelenlétét, de nagyon távolról. Nem tudom, hogy az édesanyám tudja e, hogy nagyon szeretem. Nem tudom, hogyan tudnék neki innen bentről üzenni.

Erre azt tanácsolom neki, hogy gondolatban ölelje meg és sugározza az anyja felé a szeretetét. Éva könnyeivel küszködve fekszik a kanapén, közben eszébe jut, hogy a nénit elküldi az édesapjáért, hogy segítsen. De sajnos nem tudja elengedni a lányt a néni, mert akkor a lány meghalna a babával együtt.

Néhány perc elteltével közeledik egy férfi:

- Érzem, hogy valaki közeledik. - mondja reményteljesen Éva.  De teljesen körbe van tekerve vasláncokkal és lakatokkal. Alig tud mozogni, csak nagyon lassan jön. – mondta ezt ő is lassan, vontatottan.

Éva babaként csendben vár, a néni pedig a lány ball vállán tartja a kezét, hogy minden energiájával tartsa a kőszobron belül a cseppnyi életet.

  • A néni már alig bírja erővel, mert már nagyon öreg. – mondja Éva.

Éva babaként, nem tudja, hogy mit is akar igazán. Ha meghalna, akkor mentesítené a szülőket, a gondviselés terhe alól. Úgy gondolja, hogy a legjobb az lenne, ha itt hagyná ezt a világot. Mert, ha élni akar, akkor a szülőknek nagyon kell küzdeni.  És ő inkább itt hagyná ezt a világot, csak a szülei ne szenvedjenek.

Hosszas beszélgetést folytattunk arról, hogy a gyerekvállalás nem a baba felelőssége. A szülőknek kell ezért a felelősséget vállalni.

Éva úgy érzi, hogy magzatként is hatalmas felelősség van rajta. És a helyzet csak úgy változhat, ha ő változtat rajta. Az anyukája nem halja az ő hangját, hogy mennyire szereti. Az apukája pedig nem tudja, hogy azok a láncok maguktól is leesnének róla, ha nem tartaná magán. „Mert ő babként látja ezeket a dolgokat, csak nem hallatszódik a hangja, hogy segíthessen.”

  • Mit tudsz tenni te babaként, hogy a helyzet javuljon? – kérdeztem.

  • Ha el tudnám hinni, hogy kaphatok segítséget. Nem tudom honnan. Külső segítséget…

Ekkor Éva hangja elcsuklott és a szomorúság könnyeit felváltotta hirtelen valami hatalmas öröm. Már az öröm könnyeit hullatta. És boldogan mondta, mint amikor valaki megkapja azt, amit a világon a legjobban szeretne:

  • Megjelent egy angyal.

Éva csak sír és mosolyog. Az arcára valami mennyei boldogság rajzolódott. Számomra is öröm volt látni ezt az arckifejezést. Olyan őszinte boldogság sugárzott róla, amit nem minden nap lát az ember.

Kértem Évát, hogy mondja el azt, amit lát.

  • Az angyal megérintette apukám vállát – mondja lelkesen - és a láncai azonnal a földre hullottak, most megérinti az anyukám tarkóját. És Ők csak néznek, mintha valami teljesen új helyen lennének, egy másik világban. Nem hiszik el hogy élnek.

És végezetül nyugodt, megkönnyebbült hangon, mosolyogva kijelenti:

  • És ez így jó!

Éva teljesen megnyugodott.

Engedem, hogy néhány percet eltöltsön ebbe a kellemese érzésbe. Majd megkérem, hogy búcsúzzon el ettől a világtól, mert indulnunk kell vissza. Éva innentől mosolyogva jön velem téren és időn át a jelen életébe. Vissza a normál, éber tudatállapotába.

A transz után szüksége volt néhány perc pihenőre, ébredezésre. Majd átbeszéltük a történteket. Megköszönte a segítséget, én pedig megköszöntem, hogy részt vehettem ebben a csodálatos élményben.

Hozzátette, hogy volt már utaztatáson, de ilyen intenzíven még soha nem élte meg az utazást. És örül, hogy hozzám sodorta az útja. Biztosan nem véletlen volt…

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Follow Us
Please reload

Search By Tags
Please reload

Archive
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square

FIGYELEM! Orvosi tevékenységet és hipnoterápiát nem végzek!. Csak és kizárólag a személyes közérzet javítása a cél.