Egy kis kitérő az életek közötti létbe

Ezt az utazást egy kedves fiatal hölggyel, Judittal tettük meg. Az utazásunk célja az volt, hogy meg tudjuk, előző életből származik e Judit félelme a magas helyektől és hidaktól.

A szóban forgó félelme miatt híd helyett, most egy alagutat vagy egy átjárót keresünk az előző életbe való átjutáshoz… Judit egy barnás, tégla falazatú alagutat talál, amin átkelhetünk…

Az alagúton áthaladva Juditnak egy kis időbe telik mikorra valamit érzékelni kezd, de akkor is először színek és érzések jelennek meg. A zöld szín az első, amit határozottan felismer, majd a félelem volt az az érzése, ami a legjobban átjárja őt. Ahogy egyre tisztábban rajzolódnak ki előtte az előző élet eseményei, úgy tud egyre részletesebb képet adni a történtekről:

(A helyszín egy szakadék széle egy hatalmas, fás hegységben.)

- Félek! Valakik üldöznek, de azt még nem tudom, hogy kik. Elrejtőzök itt egy hatalmas fa odvában. Bízom benne, hogy nem találnak meg. Csendben vagyok, olyan csendben, hogy még a szívdobogásomat is hallom. Hallom azt is, ahogy közelednek. Reccsennek az ágak a lépteik alatt. Próbálnak csendben lenni, de én hallom őket… Közelednek… Az a baj, hogy nem látom őket. A fa odvából csak a szakadékot látom. Úgy hallom, hogy talán hárman lehetnek. Itt vannak a közelemben… (mondja suttogva, majd egy ideig csendben van) Remélem szerencsém lesz… Elmennek… Még nem merek kijönni, várok egy kicsit.

Judit lassan és vontatottan beszél. Szinte suttogva meséli el a történteket. A lélegzetén és hangján érezni lehet a félelmet. Majd miután bátorságot gyűjtött kibujt a rejtekhelyéről.

- Tudom, hogy vissza fognak jönni, ezért sietnem kell. Visszafutok a házunkhoz, a kunyhónkhoz. Itt lakok és a nagymamám.

Judit elmeséli, hogy egy kis takaros házikóban lakik itt az erdőben. Nem nagy ház, csak egy szoba és egy konyha. Juditnak ebben az életben szép hosszú barna haja van, amit kontyban hord, de sajnos több jellemzőt nem tud mondani most magáról. Judit édesanyja nincs vele, mert őt már elvitték ezek a férfiak, akik most őt is üldözték. Mivel Judit nem tudta megmondani, hogy miért üldözték őket, megkértem, hogy tekerjünk bele úgy az időbe, hogy megkaphassuk a válaszokat.

- Igen, már látom. Elvitték a városba… hogy megégessék. Boszorkánysággal vádolják. Látok mindent… többen is vannak. Kikötözték őket, egy cölöphöz… sok ember nézi őket… (Juditnak nehezére esik a beszéd). Én is itt vagyok a hátsó sorban. Egy csuklyával takarom el a fejem, hogy ne ismerjenek fel. (Judit kellemetlenül érzi magát, mert nem tud segíteni. Sóhajtásából érezhető, hogy valami erős érzés lett úrrá rajta. Elmondja, hogy vigyázni kell magára, mert neki kell segítenie a nagymamáját, miután édesanyját megölik.)

Úgy gondolom, itt az ideje annak, hogy megnézzük, előzőéletből származik e Juditnak a félelme a hidaktól, magas helyektől, illetve a innen ered eredhet e a túlféltés érzése.

Megkérem, hogy nézzen körül ebben az előző életben, hogy talál e olyan eseményeket, amik olyan erősek, hogy átjöhettek téren és időn át, hogy jelen életében is kifejtsenek hatásokat. Judit így folytatja a történetet:

- Valami történt a családommal. Volt testvérem és apukám is. Ők elmentek és nem jöttek vissza, anyukám meghalt és most nekem kell gondoskodnom a nagymamámról...

Találsz e olyan eseményt, ami erős kötödést jelentett a gyerekekhez? - Kérdeztem.

Nagyon szerettem a testvéreimet, akik sajnos elszakadtak tőlem. Többé nem láthatom őket…

Mondtad, hogy édesanyádat és téged is boszorkánysággal vádoltak. Miket tettetek, hogy megvádoltak titeket?

- Csak jóra használta anyám a képességeit. Miután a testvéreim eltűntek, anyám kapcsolatba akart velük lépni, hogy megtudja mi történhetett.

- Hogy csinálta ezt? – kérdeztem.

- Körbe ülünk egy asztalnál és erősen koncentrálunk valamikre. Ekkor az asztal, mint ha megemelkedne… Most nagyon zsibbad a jobb kezem… inkább csak az ujjaim.

- Nézzük meg, hogy mitől zsibbad? Kényelmetlenül fekszel?

- Nem ez nem az… Volt egy különleges képességem… feltudtam melegíteni a dolgokat a kezemmel. Akár meg is tudtam gyújtani ezeket, ha nagyon ideges voltam. Amikor kicsi voltam még nem tudtam megfelelően használni, így az egyik alkalommal megsérültem… Megégettem magam.

Juditnak, nagyon kellemetlen érzés volt a jobb a kezében, ezért tompítani kellett a fizikai testre ható érzelmeket. Miután jobban érezte magát, folytatta a történetet:

- Soha nem használtam rosszra a képességemet, senkit sem bántottam. Mégis ez miatt üldöznek.

- Sikerül elkapniuk téged ez miatt? Megbüntetnek?

- Csak üldöznek, de… leesek a szikláról. Most nem sikerült elrejtőznöm. Lezuhanok… Vége van… Meghaltam… Nagyon furcsa érzések jönnek… Megnyugodtam, hogy végre nem kell többet bujkálnom és rettegnem, de ugyanakkor kétségbeesést is érzek, hogy most mi lesz a nagymamámmal. Senki nem maradt ott, aki vigyázna rá…

- Kérlek, nézd meg, hogy milyen érzések jönnek a halál pillanatában?

- Felülemelkedtem az egész életen. Békés, nyugodt, minden olyan egyszerű és könnyű… Valami húz, illetve sodor…

- Most megteheted azt, hogy megnézd, hogy mi történik a nagymamáddal. Megnyugtatna ez most téged, ha megnéznéd?

- Úgy érzem, hogy ez most nem.

- Mit érzel hol vagy most?

- Valami nagy fehérséget látok, már túlléptem azon, hogy lássam azt, hogy hol voltam. Olyan, mint ha a felhőkbe mennék… mint valami tejszerű köd lenne… Egyértelműen felfelé haladok… egyre melegebb van és egyre fényesebb minden…

- Nem olyan, mint ha repülővel emelkednél, inkább olyan, mint ha valami húzna és vonzana…

- Mi lehet az?

- Valami, ami sokkal nagyobb, fényesebb és melegebb, mint én!

- És miért kell arra menned?

- Mert minden ott kezdődik. Olyan, mint ha haza mennék. Már többször is jártam itt…

- Mesélj róla nekem.

- Körülvesznek a többiek… Valakivel beszélnem kell…

Judit egyre lassabban és szaggatottabban beszél.

- Van valaki, akit megismersz?

- Vannak, de ők nem jönnek most ide… Egyedül megyek, mert tudom, hogy hova kell mennem…

- Innen fentről tudsz e kapcsolatba lépni a nagymamáddal?

- Nem.

- Van e még valami érzelmi kötödés a nagymamád iránt?

- Nem tudom…

Judit egyre inkább úgy válaszolt, mint akit zavarnak a kérdéseim.

- Tudsz e levonni következtetéseket az elmúlt életeddel kapcsolatban?

- Igen, ehhez várok valakit, hogy megbeszéljem vele.

- A földi életed jellemzői, tulajdonságai most is érvényesek rád?

- Nem. Itt nincsenek emberi testek. Inkább ilyen… energia tömbök.

- Most jönnek, akiket ismerek… egy nagy csoportban… megölelnek…

- Tudsz velük beszélni?

- Igen, de erre nincs szükség. Érdekes, hogy úgy látom őket, ahogy a jelen életemben ismertem… Itt a dédim, mama, papa… Anyukám és a testvérem?… de hiszen ők még élnek… miért vannak itt?! … Azt mondják, hogy most fel kell töltődnöm, mert fiatalon haltam meg és ez nyomot hagy rajtunk… Ők töltenek fel, úgy hogy egyesülnek az energiáink… Ez most nagyon jó érzés…

- Van e valami fontos, különleges dolog, amit szeretnél elmondani?

- Az a baj, hogy nem tudom elmondani, hiszen nem adja vissza azt, ami itt van, sem az érzéseket, sem a színeket… nincsenek is színek, a fehérnek az árnyalatai vannak, a fény is sokkal erősebb, mint amit valaha is láttam és közben mégsem zavaró. Olyan formák vannak, amiket nem is tudok jellemezni… Csak töltődni szeretnék…

Adtam Juditnak egy kis időt, hogy feltölthesse energiáit és élvezhesse ezt a helyet. Miután feltöltötte lelkét, elindultunk vissza az úton. Amikor ismét az előző életbe léptünk Juditnak újra fájni kezdett a jobb keze. Megnéztük, hogy mit akar mutatni nekünk ez a fájdalom:

- Azt mutatja, hogy ne bántsam magam… mert egyszer már megtanultam, hogy milyen az ha meggondolatlanul cselekszem…ne magamat okoljam mindenért…

Miután Judit megfejtette az üzenetet a fájdalom is elmúlt a kezéből. Így nyugodtan indulhattunk vissza a jelen életbe.

Judit előzőéletes halála úgy történt, hogy lezuhant egy szikláról. Ez az esemény lehetett olyan nagy hatással, hogy jelen életben is érezhette a következményeit. Az utazás során feloldottunk minden negatív érzést és lezártuk az előző életet, hogy onnan már semmi se zavarhassa Judit jelen életét.