Az ígéretünk ereje

Ez a két reinkarnációs utaztatás eddigi munkásságom egyik legérdekesebb esetei voltak. Néhány dolgot mindenképpen tisztáznom kell, mielőtt leírom a történeteket. Ezen a napon hárman érkeztek hozzám. A három vendégem közül ketten szerettek volna utazni és egy kísérő jött velük. A két utazó, egy hölgy, Csilla és egy férfi, Zoli. Egy párként mutatkoztak be. Nem túl régen találkoztak, de elmondásuk szerint az első pillanattól valami nagyon erős köteléket éreztek egymás között. Csilla nagyon kíváncsi volt, hogy van e kettőjük között valamilyen spirituális kapcsolat. Az is érdekelte, hogy mi okozhatja az intuíciói felerősödését. Ráadásul ezek a megérzések sok esetben be is igazolódtak. Továbbá szerette volna azt is megtudni, hogy köti e valamilyen előzőéletes esemény Dobogókőhöz. Ugyanis egy alkalommal egy bizonyos részen nagyon intenzív halálfélelem fogta el.

Zolit is érdekelte a kettőjük közötti kapocs. Továbbá nagyon erős vonzalmat érez a magyarság őstörténete iránt. Szerette volna megtudni, hogy ez honnan ered. Illetve szerette volna megtudni azt is, hogy milyen érzés egy reinkarnációs utazás. Remélte, hogy sikerrel jár, ugyanis jelen életbeli munkássága szöges ellentétben áll a spiritualitással. Egy magyar kutató intézet dolgozója. Számok és mérések veszik körül nap mint nap.

A két történet végén majd néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni a reinkarnációs utazások általam használt technikájához és a történtekhez.

Zoli kezdte az utazást. A másik két vendégem addig elment sétálni a városba. A kezdeti izgalmak után Zoli könnyen és gyorsan haladt az ellazulás útján. A bevezető technikák után mint a legtöbb utazás alkalmával, most is megérkeztünk a biztonságot nyújtó hídhoz, amelyet Zoli egy sötétbarna függőhídként írt le. Először a hídnak a jelen életet jelképező oldalán álltunk meg, amíg a túloldal ködbe és homályba burkolódzott. Megkérdeztem Zolit, hogy továbbra is úgy gondolja e, hogy szeretné folytatni az utazást.

A válasza határozott igen volt.

Őt is elláttam mindenféle jó tanáccsal, hogy az utazás zavartalan lehessen. Majd átmentünk a barna függőhídon és egy határozott lépéssel beléptünk Zoli egyik előző életébe.

Vártam egy kicsit, hogy Zolinak kirajzolódjanak a részletek és hogy egy kicsit körülnézhessen. Majd megkérdeztem, hogy hol van és mit lát maga körül.

Némi habozás után mondta, hogy az biztos, hogy ez egy erdő. Ahogy egyre jobban tisztult neki a táj, úgy tudott egyre részletesebb leírást adni:

- De nem konkrét hegyvidéken vagyunk. - mondta. Kicsit dombos, de nagy, hatalmas kövekkel. Már-már sziklákkal. A hídnál, amin átjöttem a jobboldalon van egy vízesés.

- Csak nyugodtan lélegezz és nézz körül. – mondtam

- A hídnak, amelyiken ide át jöttem a jobb oldalán van egy vízesés. Na itt egy kicsit Dombosabb a terület. –folytatta a hely leírását.

- Milyen ruhában vagy? – kérdeztem.

- Semmi különös. Egyszerű népviselet. Igazából se a színét sem az anyagát nem látom… Korban sem tudnám beazonosítani.

- Van e valaki körülötted? - kérdeztem.

Zoli csendesen mondta:

- Senki.

- Látsz valami utat, amin elindulhatsz? - kérdeztem.

- Igen látok, vagy balra megyek vagy jobbra. Előre nem mehetek, hiszen akkor belemegyek a vízesésbe.

- Rendben. - mondtam. Akkor válassz egy utat, amerre menni szeretnél, amerre körül szeretnél nézni.

- Jobbra megyek. - mondta, hiszen arra van a vízesés teteje, szeretném ezt megnézni.

Miközben haladtunk a vízesés teteje felé megkértem Zolit, hogy mesélje el hogyan néz ki az itteni táj, milyen növények veszik körül.

- Tőlem balra az erdőség. – mondta. Sziklás, bokros részen megyek keresztül és jobbra tőlem egy nagy hasadék, egy szakadék van. Megyek a vízesés felé.

- Nézelődj, miközben haladsz. – mondtam neki. Nézz meg mindent, ami érdekes lehet számodra.

- Teljesen egyedül vagyok. –folytatta. Nincs előttem, utánam, sem pedig körülöttem senki.

- Hány éves vagy? - kérdeztem.

- Olyan 25-30 éves lehetek. Valamiért sietek fel a dombra.

Közben kértem, hogy mesélje el továbbra is miket lát maga körül. Mondta, hogy tőle balra egy barlang helyezkedik el, jobbra viszont még mindig a szakadék a vízeséssel. Illetve az erdőség folytatódik még tovább fel egészen a domb tetejéig.

- Ami érdekes, hogy nemhogy ember, de még állat sincs körülöttem. De! Talán mégis, madarak, csak madarak. - mondta Zoli meglepetten.

- Ismerős számodra ez a hely ahol most járunk? - kérdeztem . Azt mondta, hogy nem, egyáltalán nem ismerős neki.

- És ebben az előző életedben jártál már itt ezen a helyen többször is? – kérdeztem.

- Igen…

Meséld el kérlek, hogy milyen az a vízesés, ami itt van melletted.

- Nem is tudom. Talán olyan, mint a szilvásváradi vízesés (Fátyol-vízesés), de sokkal intenzívebben esik rajta a víz és nem lépcsőzetesen, hanem egy nagy vízesésként.

Kértem Zolit, hogy ezt a tájat nézzük meg egy kicsit magasabbról is, más szemszögből, mondjuk madártávlatból. Próbáljuk meg helyrajzilag behatárolni, hogy hol is lehetünk pontosan.

- Mi az, amit most így látsz? – kérdeztem.

- Ahogy lenézek, pont alattam van a vízesés. A vízeséssel teljesen szemben egy hasadás vagy szakadék. Tőle balra, ahonnan jöttünk az is egy erdős, sziklás hely és lent jobbra, ahol át jutottunk ebbe az életbe az is egy sziklás erdős rész. A híd szintén, ha jól látom egy szakadék szája. Ahogy a hídról jövünk a domboldalra fel az erdőség nem szűnik meg. Ott van az ösvény, amin jöttem és ez felvezet egészen a domboldal tetejéig.

- Látsz esetleg itt a közelben valami olyan dolgot, mondjuk települést vagy bármit, ami emberi kéz munkájához köthető, a hídon kívül? - kérdeztem Zolitól.

- Talán fent a hegytetőn, de ott sem sok. Néhány ilyen kisebb kunyhóféleség. Semmiképpen sem modern házak. – mondta.

- Menjünk kicsit közelebb, hogy megnézhessük ezeket az építményeket. – kértem.

- Itt már emberek vannak gyerekekkel és kutyákkal. Más állatok is vannak, de egy külön elkerített részen. - mondta.

- Menjünk le oda közéjük egy kicsit, nézzük meg, hogy mit csinálnak és hogy néznek ki. Nézzük meg hogy milyenek az utak. – kértem.

- Nincs út. - vágta rá Zoli szinte egyből. Ez is egy erdő, de nem egy olyan sűrű erdő. Itt gyérebben nőttek a fák. Itt a fák között vannak ezek a kis kunyhók. A nők játszanak a gyerekekkel. Vagy játszanak, vagy éppen tanítják őket. Férfiakat nem látok, csak időseket és ők is csak figyelnek. Fiatalt vagy középkorút egyáltalán nem látok.

- Ha megnézed ezt a helyet, akkor időben körülbelül mikorra tudnád behatárolni. – kérdeztem.

- Ha tippelnem kellene, a nőknek a ruháiból tudnék következtetni talán. Nem réteges a ruhájuk, hanem egybe ruhájuk van. Pfú… hát régi, nagyon régi az biztos.

- Milyen a hangulat itt ebben a kis közösségben? – kérdeztem.

- Nagyon jó. Semmi rossz hangulat, idegesség vagy agresszió. Ha nem játszanak vagy tanítják a nők a kisgyerekeket, akkor beszélgetnek egymással vagy az idősebbekkel. A gyerekek is hát… nagyon maximum úgy körülbelül 12-13 évesek lehetnek, idősebbeket nem nagyon látok.

- Meg tudsz e szólítani valakit, tudsz e velük beszélni esetleg? – kérdeztem.

Zoli néhány percig csendben volt. De az arcán látszódott, hogy kíváncsian nézelődik, valamit próbálkozik. Mikor megkérdeztem, hogy mi történik azt felelte, hogy mindenki el van foglalva a saját kis dolgával. Azzal, amit éppen csinál. Zoli azt mondta, hogy az egyik nőt megkérdezte a férfiakról, hogy hol vannak. A nő pedig azt válaszolta neki, hogy az egyik részük elment vadászni a másik részük pedig nem háborúban…, hanem inkább őrszolgálatba. Nem mennek támadó jelleggel csak… nem is tudom megfigyelni mentek. Mintha valami rossz előérzetük lenne és emiatt kellett elmenniük körülnézni a környéken. Hiszen élelem és tiszta víz van itt bőven. Ott csordogál a kristálytiszta folyóvíz. Érdekes, hogy tó nincs itt a közelben csak olyan, amit ők ástak ki, hogy vizet adjanak az állatoknak. – mondta Zoli lassan és elgondolkodva.

- Meg tudsz kérdezni esetleg valakit hogy mi az ő értékrendjük, mi az ami fontos nekik?

- A saját falujuk védelme és a családjuk. - mondta Zoli.

- Hogy érzed most ebben az utazásban ennek a közösségnek te részese vagy, esetleg inkább, mint külső szemlélő vagy jelen?

- Ide tartozom. - mondta.

- És mi a te feladatod ebben a közösségben? - kérdeztem.

- Megkérdezte az egyik nő, konkrétan az, aki mellettem ül (és mintha egy gyereket ringatni az ölében, aki nem lehet több pár hónaposnál), hogy én miért nem vagyok a többiekkel? Mi történt, hogy én ide visszajöttem? Mit keresek itt?

- Kérdezzük meg, hogy merre vannak a férfiak és keressük meg őket. – mondtam Zolinak.

- Ugyanolyan hegyes, sziklás rész, mint odalent, jobbára szikla és fa van. Itt semmilyen vízforrás nincs. Csak messze távolban van egy patak. Ez a patak egy közelebbi hegynek az oldaláról csordogál. Nem is csordogál, inkább erősebben folyik lefelé. Itt vannak az emberek, körülbelül két- háromszáz ember. Azt kérdezik, hogy mit csináljunk. Nem történik semmi. De valamiért mégis azt akarják, hogy még egy kicsit itt figyeljünk. Látom, hogy a hegyoldalon a többiek lent konkrétan vadásznak, de nem kapkodnak, nem sietnek a vadászattal, hanem csak úgy, mintha kedvtelésből vagy unalomból vadásznak. Akkor sem idegesek, ha nem sikerül elejteni a szarvast vagy a vaddisznót. De az a csoport, aki fent van az a száz- kétszáz fős csoport, belőlük nem félelmet érzek, hanem azt hogy inkább túl akarnak lenni ezen a helyzeten és érzem, hogy mindenképpen megvédik azokat, akik a völgyben vannak.

- Tudsz esetleg beszélni valakivel itt az emberek közül? Miért kerültek ide? Mi az a baljós dolog, amit megéreztek, ami miatt ide jöttek? - kérdeztem Zolitól.

- Igazából mindenki nagyon ideges és feszült. De nem a félelem miatt. Egy csepp félelem sincs bennük. Inkább csak a tettvágy. Olyanok, mint akik tíz- hússzoros túlerővel szemben is harcba mernek menni. Azt mondják, hogy csak pletykákat hallottak arról, hogy egy külső támadás fogja érni ezt az egész hegyet. De még nem volt biztos az ellenségnek a szándéka.

- Ez az a hír, amiért ők ide jöttek? – kérdeztem

- Ez. A hír körülbelül egy- két hetes lehet. – mondta Zoli.

- Tudod e, hogy te ebben a csapatban milyen pozíciót töltesz be?- Kérdeztem Zolitól.

- Mindenki előre enged engem. De… nem szólítanak a nevemen egyszer sem. Hogy is mondjam?... Előre engednek, de nem úgy, mint egy rossz embert vagy zsarnokot, akitől félnek, hanem úgy, mint akit tisztelnek. Mint hogyha ez egy baromi nagy család lenne és én lennék úgymond a családfő. Én megyek előre, nem is kell szólniuk. Alapból én megyek előre.

- Van e valami olyan megérzésed, amiből megtudod mondani, hogy ebben az előző életedben mi az, ami pozitív erősséged lehetett? - kérdeztem .

- Mindenáron meg akartam védelmezni azt, ami az enyém! Azt, amit szeretek és azokat, akiket szeretek. Erőszakkal sosem akartam kivívni magamnak a tiszteletet. Mégis mindenki tisztel és becsül. Én soha nem azt mondom, hogy előre, hanem azt, hogy utánam. Hogyha valahova előre megyek, akár egyedül, akár többedmagammal és jelzek, hogy most én nézelődök, mindig úgy jöhetnek, hogy csak mögöttem vannak. Mellém ne kerüljön senki. És mögöttem is csak úgy jöhetnek, hogy pár lépést kihagynak. Egy tőr és egy kard van nálam általában. Illetve valami víztározó féle. Egy kulacs…talán.

- Szeretném, ha körülnéznél egy kicsit ebben az életben. Tudd meg, hogy mi ez a hatalmas tudásvágy a magyarság őstörténete iránt. Próbálj meg választ keresni erre a kérdésedre. – mondtam Zolinak.

- Mindenkinek a szívnél vagy a kulcscsontja alatt írások vannak. Rovásírások. Ismerem az írásokat, ez nem latin és nem is angol. Ezek biztos, hogy rovásírások. A számokat is másképpen jelölik, nem úgy, ahogy mi. Ezt a jelölésrendszert nem ismerem, de az biztos, hogy a ruhájukon ott vannak a betűk. Talán a neveik lehetnek.

- Esetleg el tudod olvasni valamelyiket? – kérdeztem

- Az, aki mögöttem jön, Őt úgy hívják, hogy Botond. Mintha a távolból mögöttünk egy fiú gyerek zihálva futna. Őt is szintén ismerik ezek az emberek. Meg sem állítják, egyenesen hozzám engedik.

- Ki lehet ez a fiú szerinted? – kérdeztem

- Biztosan nagyon közeli hozzátartozóm, hiszen egyenesen hozzám jön. – mondta Zoli.

- Hány éves lehet szerinted?

- 11 -12 éves lehet. Pont abban a korban van, amikor még otthon maradhat a faluban. De azért már tanítják a férfiak a harcra és a vadászatra. A harcot, azt csak velem tanulhatja. Mint hogyha szólna, hogy menjek vissza, mert az anyja akar valamit mondani… Nem tudta a fiú, hogy merre jöjjön. A hangokról és a csapat zajról ismerte meg, hogy merre kell jönni… Olvasni még nem tud… Itt még nem volt semmilyen negatív szituáció… Csak nekem van egy nagyon rossz előérzetem és nekem volt sürgős ki jönne ide körülnézni. A faluban hagytam néhány embert. Körülbelül 30- 40-et, hogy őrizzék a falut, amíg mi eljöttünk onnan. Ahogy az erdős részből kijövünk, ez a hely egy kicsit tisztásabb. Tehát nem kopár, hanem inkább olyan, mint egy mező, ahol a tehenek legelésznek. Mi most visszamegyünk a faluba a gyerekkel. De itt is hagyok körülbelül egy 30 40 fős őrséget, hogy figyeljenek továbbra is. A faluba visszafelé a gyerek mellettem jöhet. Ő az egyetlen, aki mellettem sétálhat. A katonáim is csak mögöttem jöhetnek. Nem jöhetnek mellettem, de én ezt sosem kértem tőlük, hanem csak így alakult.

- A nevedet Tudod esetleg? – kérdeztem.

- Nem, azt sajnos nem tudom. Az az egy biztos, hogy ez a fiú, aki mellettem van az biztos, hogy a fiam. Visszajövünk ide a vízesés mögé az erdőségbe. Az a nő küldte utánam ezt a gyereket, akitől megkérdeztem lent a faluba, hogy hol vannak a többiek. Örül neki a nő, hogy nem volt semmiféle probléma és hogy visszaértünk épségben ide a faluba.

- Próbálj meg keresni ezen a helyen olyan időtálló dolgokat, esetleg nagyobb tárgyakat, ami alapján be lehet majd a későbbiekben is azonosítani ezt a területet. Sziklák, folyók természeti képződmények.

- Igen, van itt néhány ilyen dolog. - mondta Zoli. Ez a lakott terület ahol vannak ezek a kis kunyhók. Nem is feltétlenül jurták, hanem inkább egyszerűen csak kis kunyhók. Ez egy elég nagy terület. Hogyha most kimennék innen a sziklaszirtre és a lábam alatt lenne a vízesés, akkor ott balra van tőlem az a hely ahonnan ide jöttem. Ott van a híd, azt most is látom. Látom azt a sziklás, erdős kezdetű részt, ösvényt ahol feljöttem. Innen, most ha jobbra nézek, akkor egy széles… legalább 80- 100 méter széles folyó van. Mellettem jobbra, de nem olyan közel, körülbelül 20 -30 kilométerre távol. Nem látni sem az elejét sem a végét ennek a folyónak. És a folyóhoz közeledve nincs semmilyen település, emberek viszont vannak.

- Nézz körül kérlek egy kicsit az érzések területén is, hogy ebből az életből milyen jó tanácsot vagy információt hozhatsz el magaddal. Sajnos lassan el kell indulnunk visszafelé. Nézz körül, hogy mi az, amit még el szeretnél mondani. Mi az, ami még fontos számodra?

- Hit, remény, és az általam szeretett személyekért és dolgokért való végtelenségig való kiállás. Ha kell, akkor harc. Bármilyen fajta harc. Nem megalkuvás!

- Van e még valami esetleg?

- Már nincs más. – mondta.

- Akkor most kérlek, búcsúzz el ettől a helytől. Most elindulunk visszafelé a jelenéletedbe.

Vártam néhány percet hogy Zoli búcsút vehessen ettől a helytől és elraktározhassa az emlékeket, tapasztalatokat. Majd megkértem, hogy menjünk vissza a hídnak arra az oldalára ahol ide érkeztünk. Zoli könnyedén teljesítette ezt a kérésemet. Majd pedig a szokásos módon elindultunk vissza a jelen életbe. Miután Zoli felébredt a transzból, átbeszéltük a történteket. Nagyon örült, hogy ilyen intenzíven átélhette ezeket az eseményeket. Ezután felhívtuk telefonon a másik két vendégemet is, hogy jöhetnek vissza, mert kezdődhet a második utaztatás is. Mikor visszaértek, csak néhány szót váltottak egymással, azt is az én jelenlétemben. Majd Zoli és a kísérőjük kimentek a kocsijukba.

Miután Csilla is elérte a megfelelő mélységű transzállapotot, megkértem, hogy gondolatban jelenítsen meg maga előtt egy olyan hidat, ami számára biztonságos. Csak a belső érzékelésére van bízva, hogy milyen hidat jelenít meg maga előtt. Nem is tellett bele sok időbe, Csilla máris jellemezte a hidat, ami megjelent előtte. Egy fehér íves, mészkő híd volt.

Mint ahogy az utazások nagy részében most is azt kértem Csillától, hogy álljon a hídnak arra az oldalára, ami a jelen életet jelképezi.

Mondtam Csillának, hogy engedje meg azt, hogy egyelőre a túloldal ködbe és homályba burkolózón. Megkérdeztem tőle, hogy szeretné e folytatni az utazást. Természetesen igent mondott. Csillát is elláttam mindenféle jó tanáccsal, amire szüksége lehet majd az utazás során. Ezt követően megkértem, hogy menjünk át a hídnak arra az oldalára, ami átvezet az előző életbe. Csilla könnyen és gyorsan haladt. Miközben sétált, körülötte a köd szépen felszállt és minden kitisztult. Megkértem, hogy még mielőtt lelépne a hídról, a túloldalon álljon meg egy kicsit. Vegyen néhány mély levegőt, majd pedig egy határozott lépéssel lépjen be az előző élete világába. Vártam néhány percet hogy Csilla számára a táj kirajzolódjon. Kértem, hogy figyelje meg a körülötte lévő dolgokat, tárgyakat és érzéseket. Majd pedig megkérdeztem, hogy mit lát maga körül.

Csilla csendesen és lassan válaszolt:

- Erdőben ugyanúgy… Ugyanúgy Hegyen… (S. Gy.:már az első mondatánál meglepődtem)

- Milyen erdő ez? Milyen fák vannak itt? – kérdeztem.

- Nagyon öreg fák, például tölgy. És egy tábor, nem is tudom talán sátrak vagy jurták?

- Hogy néznek ki? – kérdeztem.

- Ilyen bőrből készült… szerintem állatbőr lehetett. Valamelyik kisebb és van amelyik nagyobb.

- Embereket látsz ott körülötted?

- Igen, de csak zömében nőket és gyerekeket… és egy pár idősebbet, aki férfi, de ők már betegek vagy nagyon Öregek. (S. Gy.: nem tudtam hova tenni ezeket a válaszokat, hiszen Zoli is ezeket mondta az imént)

- Mit csinálnak itt? - kérdeztem.

- Az egyikőjük játszik a gyerekével a másik pedig éppen főzni próbál. De ilyen nagyobb üstben vagy nem is tudom… edényben. Van mellette valaki, aki segít neki főzni.

- És te mit csinálsz? Hol vagy most?

- Én most csak nézegetek körbe, hogy ők mit csinálnak… és várok. - mondta Csilla.

- Mit vársz? - kérdeztem tőle.

- Arra, hogy hamarosan megérkeznek a férfiak köztük a párom is. Én pedig terhes vagyok… tehát nagy hasam van de… az összes férfi elment valahová. Egy páran maradtak csak. Közvetlen közelemben nincsen fiatal férfi csak pár idősebbet látok. De tudom azt, hogy vannak olyan férfiak itt, akik védenek minket. Ezt a tábort vagy nem is tudom mi ez.

- Van e valakivel párkapcsolatod ebben az életben?

- Igen van. Férjem van.

- Hogy hívják a férjed?- kérdeztem

- Attilának. – válaszolta.

- Téged hogy hívnak?

- Ildikónak.

- Hány éves lehetsz most Ildikó?

- olyan 28-30… Körülbelül ennyi.

- Van gyereked? – kérdeztem.

- Nem. Most várom az elsőt.

- Tudod e hogy mi lesz a neve?

- Csaba. - válaszolta Csilla.

- Miket látsz még ebben a táborban, ami számodra érdekes?

- Azt, hogy építünk… várakat… legalábbis próbálunk. De… ugye most abba hagytunk mindent, hiszen nincs itt annyi férfi, aki tudná csinálni. Mert ők most hadba mentek. Emiatt vagyunk sátrakban is.

- Tudod e hogy milyen harc vagy háború készülődik? - kérdeztem Csillától.

- Nem tudom pontosan hogy hova mentek. Azt tudom, hogy messze vannak. Rómába… vagy talán keletre mentek.

- Nézd meg kérlek ezt a tábort részletesen. Keress olyan dolgokat, ami alapján betudjuk azonosítani. Van e olyan rész, ami ismerős régebbről? Jártál e már itt esetleg máskor is? Emlékeztet e valamilyen helyre, ahol már voltál jelen életedben is.

- Ez szerintem a Pilisben van.

- Miből gondolod, hogy ez ott van?

- Mert már láttam ezt a helyet.

- Szerinted melyik részén a Pilisnek?

- a… jelenlegi lelátóhoz közel… szerintem ahhoz a részhez közel. De egyébként nagyon nagy a tábor, sokan vagyunk.

- Nézz még körül jobban ezen a helyen. Ha messzebbre nézel, találsz e olyan természeti képződményeket, sziklákat, fákat vagy bármilyen olyan tereptárgyakat, amik maradandóak? Amik akár évszázadokon, évezredeken keresztül is ugyanazon a helyen maradnak?

- Itt, ahol vagyunk itt nincs, ami megmaradna. De ezek messze vannak tőlem.

- Megkértem Csillát, hogy váltsunk egy kicsit nézőpontot. Nézzük meg ezt a tábort madártávlatból. Bármilyen magasra is emelkedünk - mondtam neki - mindvégig kellemesen érzed majd magad. Nézd meg, hogy vannak e olyan tárgyak, amik megmaradnak az idő során. Próbáld megjegyezni, hogy ezt a helyet beazonosíthassuk majd. Látsz innen fentről valamit, amit szeretnél most elmondani? – kérdeztem.

- Csak annyit, hogy ez a táj gyönyörű. - mondta Csilla halkan és kedvesen, mint aki épp elmerül e varázslatos táj szépségében. Hagytam neki egy kis időt, hogy feltölthesse a lelkét. Majd megkértem, hogy ismét menjünk vissza a táborba, ahol eddig voltunk. Csillának konkrét kérdései voltak mielőtt elkezdtük az előzőéletes utazást. Az egyik kérdése az volt, hogy élt e valaha Dobogókő környékén? A válasza az volt, hogy igen, ez a hely az. A másik kérdése az volt, hogy mit jelent számára a holdvilágárok ebben az előző életében? „Szabad kezet” adtam Csillának, hogy kedvére keresse a választ időben és térben is. Tehát ha szükséges, ebben az előző életben akár éveket is ugorhat előre vagy hátra. Könnyedén átutazhat egy másik helyre is.

Egy kis idő után jött is a válasz:

- Igen, megvan! Egy építkezés… azt a sziklát, azt mi építettük. Azok a sziklatömbök oda lettek hordva. Nem tudom, hogy milyen anyag lehet, de azt tudom, hogy amikor oda hordtuk, akkor sokkal könnyebben formázható volt. Egy olyan anyag, amit az idő csak megerősít. Egyre csak keményebb lesz. Több emelet magas. Direkt úgy készítettük, hogy a föld alatt is legyen része.

- Hogyan helyeztétek ide a hatalmas sziklákat? – kérdeztem.

- Rengeteg emberrel. Több évtizedes munka volt.

- Ezekben a sziklákban járatok vannak. Szándékosan így raktuk össze. Még a föld alatt is járatok vannak. Ezt temetkezési helynek terveztük… sírhelynek gondoltuk, de végül is nem nyugszanak itt annyian, mint ahánynak eredetileg lett tervezve. Nem is tudom, talán valamiért el kellett innen mennünk? Valami történt…

- Messze van a Holdvilág- árok ettől a helytől? – kérdeztem.

- Nincs messze. talán egy félnapi járásra…

A Következő kérdés, amit kértél tőlem, hogy tegyek fel neked az utazás során az az, hogy a jelen életbeli pároddal volt e valamilyen kapcsolatod ebben az előző életedben?

- Igen. Ő volt a férjem. - válaszolta Csilla.

- Milyen volt a kapcsolatotok?

- Boldogok voltunk. Nem sokat voltunk időben együtt, hiszen nagyon sokat kellett mennie. De amikor visszajött, akkor hónapokig maradt. Szerettük nagyon egymást.

- Megkérdezem még egyszer, hogy hívják a férjed?

- Attila!

- Van e valami jó tanács önmagad számára, amit ebből az előző életből küldesz jelen életedbe?

- Azt, hogy próbáljam meg a forrófejűségét visszább fogni, mert itt is olyan volt.

- Milyennek ismerted meg őt ebben az előző életben?

- Makacsnak, önfejűnek. Nagyon nehezen lehetett rá hatni vagy befolyásolni. Amit kigondolt azt ő végig vitte. Velem mindig tisztelettel bánt, de másokkal szemben kemény és könyörtelen volt.

- Hogy jellemeznéd magad?

- Próbáltam őt segíteni mindenben, amiben csak tudtam. Amikor velem volt, akkor boldog voltam. Amikor nem volt velem, akkor viszont szomorú. Ugyanakkor féltékeny is voltam, hiszen tudtam, hogy volt neki más is. Bár azt is tudtam, hogy én voltam neki az első számú. Engem szeretett a legjobban mindközül. Volt, hogy hónapokig távol volt és én tudtam, hogy van neki más. - Csilla kedvesen és lágyan beszélt.

- Van e még valami, amit szeretnél elmondani a párkapcsolat terén.

- Én ezt a csajt megöltem…. Elvágtam a torkát! - mondta Csilla immár ridegen és keményen.

- Milyen hatással volt ez itt az életedre?

- Amiért megöltem ezt a nőt?- kérdezte Csilla.

- Igen.

- Bosszúból öltem meg, mert megölte a férjem. Pont ezért, amiért megölte a férjem, nem volt, aki engem védelmezzen. Ezután belső viszályok alakultak ki. Tehát igazából annak volt hatása, hogy ő megölte a férjem. Innen indult minden.

A következő kérdés, amit kértél, hogy tegyek fel neked azaz, hogy előző életből származik e azaz érzésed, hogy rettegsz a dobogókői szikláktól?

- Igen. - mondta Csilla.

- Mi volt ez az esemény, ami ezt kiváltotta? kérdeztem Csillától

- Azután hogy a férjem meghalt, megtámadták a központot. Nem tudom, hogy miért, de megtámadtak minket. Nem is olyan sokkal a halála után. Nagyon sok mindenkit lemészároltak akkor. Olyan volt, mint egy bosszúhadjárat… a hatalomért. A támadás nem kívülről jött, hanem belülről. Ugyanannak a népnek a tagjai támadtak ránk, akikhez mi is tartoztunk.

- Látod e azt a konkrét szituációt, ami miatt kialakult a félelmed a sziklákkal szemben?

- Miután a férjem meghalt én és a gyerekek próbáltuk vezetni tovább a népet. Voltak őrszemek, akik figyelmeztettek minket. Tudtuk, hogy jön a támadás, ráadásul több irányból. És akkor próbáltuk az embereket egy bizonyos útvonalon kimenekíteni. Azt hittük, hogy az egyik irányból ki tudunk szökni. De nem tudtunk. Ott, azon a részen akkor, szinte mindenkit megöltek. Ott volt velem Csaba is és őt egy bokorba ellöktem. Így nem volt annyira szabadon, nem látták a hegytetőről. Ő túlélte, de itt rengetegen meghaltunk…

- Nézd meg kérlek jobban a sziklákat. Mi miatt alakult ki ez a félelem? – kérdeztem.

- Ez a félelem nem itt, nem a halálomkor alakult ki. Még korábbról származik. Ugyanis, volt egy olyan sziklarész, ami tulajdonképpen egy kivégzőhely volt. Én itt mindig is féltem, hogy nehogy véletlen ez visszaüssön rá. Főként azért mert itt rengeteg embert kivégeztetett a férjem. De valahol tudtam azt, hogy Ő, ha valakire halált szánt, akkor az az ember biztos, hogy bűnös volt. Ártatlanokat soha nem ölt. Mivel ő volt a vezető, muszáj volt, hogy példát statuáljon, hogy mit nem szabad. Én tudtam ezt, de mégis féltem attól, hogy ez később visszaüt.

- Voltak e már ekkor is megérzéseid? - kérdeztem Csillától.

- Voltak.

- Ebből az életből származnak vagy valahonnan máshonnan.

- Biztos, hogy nem ebből az életből, hiszen már ekkor is erősek voltak a megérzéseim. Nem tudom pontosan, hogy mikortól vannak.

- Mennyire voltak megbízhatóak ezek az intuíciók?

- Nagy. Nagyon sokszor mondtam a férjemnek, hogy mit ne tegyen. Segítettem vele a gyerekeket is. Sokszor életet is mentettem vele. Szóval biztos, hogy nem innen, mert már ekkor is nagyon erősek voltak.

- Van e még valami olyan fontos információ, amit ebből az életből meg kell tudnod? Amit tanácsként adnál önmagadnak. Vagy valami olyan, amit szeretnél tudatosítani, hogy azt jelen életedben is fel tudd majd használni?

- Hmm. Főként az, hogy attól a helytől félek. Azt, hogy ezt a helyet kerüljem.

- Szerinted kellő információ áll rendelkezésedre ahhoz, hogy majd jelen életedben elmehess erre a helyre félelem nélkül? Így , hogy tudod, hogy honnan indult ki ez a félelem, szeretnél e elmenni erre a helyre? Most már tudhatod, hogy jelen életben nincs félni valód. Ami itt történt az már a múlt.

- Nem tudom miért, de csak azokhoz a helyekhez merek visszamenni, ahol kellemes emlékek voltak. Még mindig tartok attól a helytől ahol megöltek.

- Be tudod azonosítani ezt a helyet? Tudod e, hogy jelen életedben pontosan hol található?

- Igen. Ahogy a lelátóról megyünk le a szakadékhoz ott azon az úton. Ez ugye egy erdős rész igazából… elmondani nem tudom, de felismerem ezt a helyet.

- A haláloddal kapcsolatosan szeretnéd e megnézni, hogy mi és hogyan történt?

- Igen, nézzük meg. - mondta Csilla határozottan.

- Ismét megkértem Csillát hogy váltsunk nézőpontot. Nézzük távolról, mintha külső megfigyelők lennénk, így nem érheti őt nagyon erős érzelmi megterhelés. Megkértem arra is, hogy tekerje oda az idő kerekét, amikor őt megölték ebben az előző életében. Amikor odaér, akkor kezdje nekem elmesélni azt, amit lát.

- Több százan is próbáltunk menekülni. – mondta. A többieket hátra hagytuk. Az idősebbik fiammal megpróbáltunk kitörni az egyik résznél. Erről a helyről azt hallottuk az őrszemektől, hogy itt nem vagyunk körbevéve. Talán rajtunk kívül még három katona volt velünk, de a többieket direkt hátra hagytuk. Így, egy viszonylag eldugott részen tudtunk haladni. Azt tudom, hogy napokig rejtőztünk, hiszen a területnek nagy részét már elfoglalták. Próbáltunk egy bizonyos úton menekülni, de az őrszem, aki azt mondta nekünk, hogy itt ki tudunk menni, az elárult minket. Itt is volt ellenség, itt a hegyoldalnál, ahol megpróbáltunk volna felmenni. Amikor én észrevettem a hegytetőnél, hogy mozgás van, mert megláttam egy pár katonának a sisakját, ezt is csak a napnak köszönhetem, mert megcsillant a napfény a sisak tetején. Pont napfelkelte volt. Ebben a pillanatban oldalt észrevettem egy nagy bozótos részt és ott, oldalra löktem a fiam a sziklák mögé. Minket lenyilaztak. Utána szerintem a többieket is ugyanúgy.

- Látsz e még valamit, amit úgy érzel, hogy fontos lehet itt ennél a résznél? - kérdeztem Csillától.

- Nincs. – mondta.

- Akkor most, szeretnélek megkérni arra, hogy menjünk vissza az alap táborban. Abba az időbe amikor még minden rendben volt. Amikor még jól érezted ott magad.

- Rendben. - válaszolta Csilla halkan.

- Az a következő kérdésem, hogy szerinted azok közül az emberek közül, akik itt éltek veled ebben az életben, itt vannak e a jelen életedben is?

- Igen a férjem, a fiam sőt két gyerek is. És az anyám, aki ott… hm az a másik nő volt akit kinyírtam.

- Van e esetleg még valaki?

- Nincs.

- Következő kérdésem az, hogy meg tudod e nekem mondani azt, hogy lélek szinten Zoli neked kicsoda?

- Nem tudom megmondani, de olyan érzésem van, mintha megígértem volna neki, hogy majd én őt tanítom, nyugtatom és csitítom. Ugyanakkor ő is megígért nekem dolgokat… hogy megvéd. Nem tudom, hogy ki, de nagyon közel áll hozzám.

- Szeretnél e még elmondani valamit ezzel az előző életeddel kapcsolatosan?

- Igen, azt, hogy végül úgy temettek el minket, ahogy mi akartuk. Csak eltudta valahogy a gyerek rendezni. Azt nem tudom, hogy hogy, de sikerült neki. Amit mi szerettünk volna, végül csak az lett.

- Ebben az előző életben mi volt a fontos? Mi volt az érték az embereknek, neked?

- A boldogság, a szeretet és a szerelem.

- Szeretnél e esetleg még valamit elmondani?

- Nem.

- Akkor szépen lassan vegyél búcsút ettől a helytől, mert elindulunk vissza jelen életed felé…

Ez a két utazás különlegessége számomra abban áll, hogy ketten egymástól függetlenül szinte ugyanarról számoltak be.

Sok utazást vezettem már. Mindenkinek egy nagyon különleges élmény ez. Van, akiknek egy fordulópont az életben. Egy útmutatás, segítség jelen életük problémáinak megoldására. Segítség a lelki fejlődéshez, elfogadáshoz. Többször volt már, hogy ketten is jöttek egymás után egy közös pontot keresve az életükben vagy megnézve, hogy mióta van egymás mellet a két lélek. Sokszor találtam már évszázadok óta fennálló lélek kapcsolatokat.

Ahogy ti is éreztétek a transz állapot egy különleges módosult tudatállapot. Én már nagyon sokszor láttam és felismerem, hogy ki mikor milyen mélységekben van. Tudom, hogy mikor jönnek a képek a tudatból és mikor a tudatalattiból. Felismerem, ha az alanyom nincs kellő mélységben. A jelek arra mutatnak, hogy a két vendégem tudatalattiból vagy egy különleges csatornára csatlakozva tudott információhoz jutni. Ez egy nagyon fontos alapfeltétel a reinkarnációs utazásnak.

Ahogy mondtam, szeretem a lehető legtöbb szemszögből megvizsgálni az eseményeket. ÉN A KÖVETKEZŐKÉPPEN ELEMZEM AZ UTAZÁSOKAT. NEKEM TELJESEN MÁST JELENT MINT AZ UTAZÓKNAK, HISZEN ÉN KÜLSŐ MEGFIGYELŐ VAGYOK. NEKTEK VISZONT AZ EGYIK LEGBELSŐBB ÉLMÉNYETEK.

1. Alap kritérium a megfelelő transz mélység: Ezzel nem volt probléma. A teszt és a testi jelek mind arra mutatnak, hogy a reinkarnációs utazáshoz megfelelő mélységet értetek el.

2. Tudom, hogy nem lehet betanult, és megjátszott az esemény, hiszen ezt a transz mélysége kizárja. Továbbá nem látom értelmét a megjátszásnak. Annak nincs értelme, hogy nekem bizonyítsanak, hiszen nem származik belőle előnyük. Egymással nem beszéltek a két utazás között, hogy egymást befolyásolják, de ha beszéltek volna sem tudták volna ezt megtenni.

3. Attól, hogy közös az érdeklődésetek egy hely iránt az egy reinkarnációs utazásnál nem jelent semmit. Ha ugyanazt a könyvet olvasták volna vagy ugyanazt a filmet nézték volna, az sem jelentene semmit, hiszen mindenki mást szűr le egy könyv és egy film tartalmából. Mindenkinek más a fontos, más a mondanivaló.

4. Attól, hogy mind a ketten ugyan arra a helyre szerettek volna utazni, nem jelent semmit. Nem oda szoktunk vissza utazni ahova akarunk, hanem ahova utaznunk kell. Továbbá nagyon kicsi esélyt látok arra, ha két ember ugyan arra a helyre, ugyanabba az időben utazzon vissza, ugyanazokkal az emberekkel találkozzon kettő külön reinkarnációs utazáson.

Nincs lehetőségünk a tudományosság feltételeivel vizsgálni a jelenséget, hiszen önmagában is spirituális utazásról beszélünk.

A történelmi vonatkozáshoz nem tudok sokat hozzátenni a dologhoz, hiszen egy nagyon ködös időszakról van szó. Illetve ki mond igazat? Azok, akik 1500 év után megpróbálják rekonstruálni az eseményeket vagy azok, akik akkor ott éltek?

Tehát ha fentieket elvethetem, akkor mi maradt!?

Maradt kettő utazó, akik vélhetően ugyanarról a helyről, időről, személyekről és eseményekről számoltak be egymástól függetlenül.

Nem tehetem meg, hogy minden kétséget kizáróan azt mondjam, hogy valóban az történt amit mondtatok, de azt sem, hogy nem az történt. Én HISZEM, hogy igaz lehet. És nagyon sok további kérdést indít el bennem.

Mindig is kerestem a bizonyítékot az előző életek létezésére. Ettől közelebb eddig még nem volt.

Ezek szerint egy szobában voltam két olyan lélekkel, akik már több mint 1500 éve is itt éltek. Lehetőségem volt beszélgetni velük, információt szerezni tőlük.

Sőt tovább megyek. Egy megerősítés számunka, hogy a halállal nincs vége mindennek. A szeretteink, akik jelen életünkben velünk vannak, azok velünk voltak ezelőtt és velünk lesznek a következő életekben is…